Artists

Jovián György, Kiss Dániel

Press release

Csak az ember képes rácsodálkozni a kövekbe rejtett áramlások szépségére, rácsodálkozni az avar töredezettségének a szépségére.  Képesek vagyunk elképzelni az élet megjelenése előtti geológiai folyamatokat, amik a mai kőzetek kialakulásához vezettek. Nevezhetjük az ember megjelenése előtti drámákat és elcsendesedéseket pre- humán helyzetnek. A Kiss Dániel műveiben feltáruló anyag az ember előtti állapotról tudósít.  Jovián György festményeinek az Ősz címet lehet adni. A természet ciklikus változásának az egyik állapotáról tudósítanak a most kiállított képei. Ebbe a ciklikus változásba – mint a természet részei – mi, emberek is beletartozunk. A levelek elmúlása az élő természet egyik alaphelyzetét jelzi. Megszoktuk, elfogadjuk. Vele élünk. Két napja, -- a galériába belépve -- a harmóniaképletek sokfélesége ragadott meg. A szobrász és a festő közös kiállítása egyfajta megnyugvást, szépséget sugall. A megjelenített hullámok és a kiterített avar, levélszárak spotán elrendeződése interferál. Összecseng a két ember művészete ebben a világos, jól tagolt galéria-térben. Jovián György a nemzedéktársam, régóta ismerjük egymást, régóta követem a pályája alakulását. A 80-as évek elejétől ismerem a műveit, sok kiállításon vettünk részt együtt. Egy művészeti szempontó ból számomra nehéz időszakban kurátorként meghívott az általa vezetett Merlin Galériába. Együtt szerkesztettünk kiállítást Münchenben, a Künstlerhaus-ban 2016-ban. Jó látni a pályája következetes alakulását, a pályaívet, ami a korai művektől két műcsarnoki kiállítását követően a most látható képekig vezet. A festményei a kezdetektől beilleszthetők a művészet nemzetközi áramaiba. Sajátosan egyéniek, nagy szakmai felkészültségről tanúskodnak. Ugyanakkor érzem, hogy a festményeinek köze van a világ dolgaihoz, nem csak a mi közös középeurópai, közép-keleteurópai életünkhöz. Biztosan emiatt kapott díjakat nem csak itthon, hanem külföldön is. Portugáliában, Belgiumban is látják a műértők, a képek iránt fogékony gondolkodók és az érezni, ráérezni képes emberek, hogy Jovián képeiben valami nekik is szóló, egyetemes tartalom van. A Maremma (mocsár) képsorozat Hold-felszínre emlékeztető, ember és növényzet nélküli tájakat ábrázolt. Van Gogh cipője című műve hosszú ideig szerepelt a Magyar Nemzeti Galéria kortárs gyűjteményét bemutató kiállításán. Az akkori kurátorok is látták a jelenség fontosságát, összetettségét. Jovián profi festő. Aki csak a mostani avarral borított képefelületeit látja, az is el tudja képzelni, hogy ez a művész a figurális képalakotásban is képes megkerülhetetlen, fontos műveket festeni. Ilyennek tartom az önarcképeit, amiket egy balesetét követően készített, ilyenek az emberi lét perifériájára szorult alakokról festett képeit, de a kortársakat, barátokat (művészettörténészt, jelentős muzskust) ábrázoló festményeit. Legutóbbi műcsarnoki kiállításán ezekből már csak néhányat mutatott be. A roncstelepeken látott, egymásra torlódott, valaha funkcióval működő, ronccsá vált gépek, huzalok, lemezfelületek, törmelékek kusza halmaza jelent meg a képein. A 20. század második felében, a hatvanas évek elején a festészet, a képőművészet európai és főként francia dominanciáját átvette az amerikai művészet. Két jelentős alkotó nevét említeném meg. Az egyik Jackson Pollock, a másik Robert Rauschenberg. Az ő művészetük hatására vagy attól akár függetlenné válva minálunk is megjelent az informel, a csugatott festék esztétikája (Korniss Dezsőre gondolok elsősorban) és az absztrakt expresszinizmust a pop arttal kibővítő Rauschenbergi festészet, aminek itthon az egyik legfontosabb képviselője Lakner lászló volt. Előre bocsájtom, hogy Lakner László elismeri Jovián György művészetét, szakmai és baráti kapcsolat van köztük. A harmadik művész, akiről szólnék, az a francia Arman, a Nouveau Realism, a francia pop art képviselője. Amit ők létrehoztak, az folytathatatlannak látszott. Mégis úrézem, hogy egy képzeletbeli múzeumban Pollock informel képei, vagy Arman akkumulációs tárgyegyuttesei mellé bátran oda lehetne tenni Jovián akár a mostani kiállításon látható képeit. Jovián ugyanis nem a művelet ismétli meg, nem a festéket csurgatja „Pollock után szabadon”, hanem a képek szövetét hozza létre részben aszketikus, részben örömteli festéssel. Natúrát látunk, valóságos tárgyak fragmentumait, ágak, levelek töredékeit, a földdé válás előtti stádiumban. Mindnek van téri kiterjedése, árnyéka, színe, és története. Kiss Dániel szobrait nézve is a képzeletbeli múzeum (Malreaux után szabadon) jut eszembe. Akár itt, most, ezen a kiállításon ivan több olyan szobor, aminek múzeumban lenne a helye. Ha kicsit tágabban nézzük a fiatal művész életpályáját, például a Körmendi Galéria által kiadott könyvében, akkor bőven van benne olyan plasztika, ami a kortárs nemzetközi mezőnyben, kortárs múzeumban is megállja a helyét. Olyan térproblémákkal foglalkozik, amik „benne vannak a levegőben”. Nem mindenkinek adatik meg, hogy a nagy áramlások káoszából kihallja a fontos trendekre utaló hangokat. Az még kevesebbeknek, hogy erre saját plasztkai válaszokat legyen képes létrehozni. Kiss Dánielt ilyennek tartom. Wehner Tibor, a kortárs szobrászattal talán legtöbbet foglalkozó művészettörténész egy a szobrászatot megújító új nemzedék jelentős tagjának tartja Kiss Dánielt. Amikor új jelenséget akarunk megragadni, analógiákat, előzményeket keresünk. A 60-as évek végén jelent meg egy kölönös könyv. Tommaso di Lampedusa Lighea című verseskötetét szobrok illusztrálták, vagy mondjuk inkább úgy, szobrok kisérték. Borsos Miklós fehér márványból faragott, csiszolt felületű sellői, női arcai és kavics-szerű alakjai. Sokszor levettem a könyvespolcunkról. A művészi szabadság levegője áradt belőle. Ott, azokban a művekben, később Csóti Gábor ipraművészet-közeli tárgyaiban csodálkoztam rá a fa és Borsosnál a kő erezetének a feltáruló szépségére. Ezt az érzést váltotta ki belőlem Kiss Dániel most látható anyaga is. A 19. század végén jelent meg Ernst Haeckel: Kunstformen der Natur című könyve, színes, mikroszkópikus látványokat magas művészi szinvonalon bemutató ábráival. A szabad szemmel látható természeti formák mellett láthatóvá váltak a mikroszkópikus lények, a kovaállatok, papucsállatkák formái is. Láthatóvá vált egy újabb univerzum. Kiss Dániel a szemfenék belső mozgásait rögzítő képek alapán hoz létre szobrokat, de megtalálhatók a művei között a tengeri sünök vázaira, a korallok szerkezeteire emlékeztető alakzatok. A csaknem figurális, állatokat megidéző műveit és az elvontabb plasztikáit az egymásbafonódó formák kibontásának a módja kapcsolja össze. Ördöglakatot, egy darab fából faragott fa láncot a népművészetben is láthattunk, nem előzmény nélküli ez a technikai bravúr. Kiss Dániel a legelvonatabb, mőbiusz szalaghoz hasonló paradox formáktól a tekergő térvonalak által megjelenített állatfigurákig képes ezt a nem könnyű bravúrt alkalmazni. Olyan plasztikai nyelven beszél, amit más is ért, más szobrász is alkalmaz. Szőcs Miklós Tui szobraira gondolok. Kiss Dániel a kétségek és megtorpanások nélküli alkotóerő példája. A fiatal ember mesélőkedve, kreativitása, teremtőereje látszik a műveiben. Jovián György és Kiss Dániel között van még egy a kiállításon nem látható kapocs. Jovián még Nagyváradon, országos pályázaton egy mozaiktervvel vett részt. A pályázatot megnyerte. Az újonnan épített mozi falára fák árnyjátékát vetítette és fekete-fehér márványdarabokból rakta ki, három éves munkával!! Azóta a mozit lebontották, de az újjáépített ház falára ismét felkerült a márvány és mázas csempe mozaik, immár a klasszikus műveket megillető tisztelettel övezve. Kiss Dániel szobrairól mondja Farkas Ádám, a mestere, hogy „biológiai valóságot sejtetnek, élőlény képzetet keltenek”. Ez a fontos mondat Jovián György mozaikjára, de a most kiállított műveire is érvényes. Végezetül beszélhetnék még a kövek feltáruló belső áramlásairól, a színes köveket kedvelő hellenisztikus és a barokk korról. A képeket és a szobrokat kell hagynunk, hogy a látható, a tapintható felületek maguktól szóljanak. A „Navigare necesse est”, azaz „hajózni kell, szükséges” szólás analógiájára Jovián György megalkotta a „Festeni pedig kell” saját ars poétikáját. Egészen biztos vagyok benne, hogy Kiss Dániel ugyanígy gondolkodik a szobor-faragásról, a szobrászatról. Mindkettőjüknek további alkotóerőt, egészséget kívánok! A kiállítást ezennel megnyitom. // Barabás Márton képzőművész megnyitóbeszéde